A sötét erdő farkasai/14

Ezt nem hiszem el

Elisszel elindultunk hazafelé. Az ajtó előtt megálltam.
- Készülj fel a legrosszabbra.
- Oké.
Benyitottam. Anya irtó dühösen jött oda hozzánk. Meglátta de a haragja nem csitult. 

- Mit képzelsz te magadról! -vágott pofon anya.
- Áhh... - visítottam. Az arcom nagyon égett.
- Azt hiszed te engem minden nap át fogsz verni? Hogy hazudsz nekem bármikor amikor meglátsz? Hát kislányom rosszul hiszed. Mit képzelsz te magadról? Szerinted ki vagy te ebben a családban? Elmondom. Semmi. Érted semmi sem vagy.
Kicsordult a könnyem. Elis a háttérben volt meghúzódva csöndben. A kezét a szájára tapasztotta. Anya odalépett hozzám. Megragadta a karomat. Nagyon fájt ahogy tartott. A körmei belemélyedtek a bőrömbe. A fogása egyre erősödött.
- Ez fáj! - ordítottam sírva.
- Válaszolj!
Rájöttem hogy lemaradtam egy kérdésről.
- Mire? Mire válaszoljak? Ha annyira egy nagy semmi vagyok akkor miért számít az hogy én mit gondolok. Bármikor amikor itthon vagy te folyton csak ordibálsz velem. Nem tűnt még fel? Nem érdekelnek téged a jegyeim, nem érdekel hogy hogy érzem magam még az sem érdekel téged hogy milyen ruhába megyek iskolába.
- Brittany most hagyd abba. Velem így nem beszélhetsz világos? - ordította anya a képembe.
- Miért? Fáj az igazság?
Egy újabb pofon érkezett ugyanoda mint a másik csak most a szememet is érte. Annyira erős ütés volt hogy nekiestem a falnak. Nem akartam összeesni hogy lássa erős vagyok és bármennyire is ordibál nem hatódok meg.
- Elis... menj haza. - mondtam.
Elis csak bólintott és kirohant az ajtón. Sajnáltam szegényt amiért ezt látta.
- Takarodj fel a szobádba!
- Nem! 
- Azt mondtam takarodj!
Anya elengedte a bal kezemet. A jobb kezemtől fogva rángatott fel a lépcsőn. Bőgtem.
- Ne! Áhh... kérlek! Ne! Ez fáj!
Anya belökött a szobámba és rám zárta az ajtót. Elkezdtem verni. Igazából azt se tudtam hogy miért szidott le. Nem is érdekelt. Belenéztem a tükörbe az ütés helye és ahol megszorított véraláfutásos lett. Nagyon fájt és égett. Tudtam hogy nem fog elmúlni a suliig. Holnap már hétfő. Este anya bejött és elküldött fürdeni. Nem akartam menni ezért megint a kezemnél fogva ráncigált. Amikor belökött a fürdőbe ismét bezárta az ajtót. Azt mondta 10 percem van a fürdésre. Ha nem leszek kész vizesen fog kirángatni a kádból. Gyorsan megfürödtem hogy legalább ennyi rángatózástól megkíméljem magam. A meleg víz iszonyúan csípte a sebeimet. Azokat a sebeket amiket anya okozott a körmével. A véraláfutások még mindig nagyon erősen látszottak. Gyorsan magamra csavartam a törölközőt és kiléptem. Anya betolt a szobámba. Rám zárta az ajtót. Azt mondta hogy reggel ő korábban fog felkelni mint én ezért majd kinyitja hogy el tudjak készülni a suliba. Felvettem Daniel piros pólóját. Mélyen beleszagoltam. Egy picit még érződött rajta Daniel saját illata. Elaludtam. Reggel amikor keltett az órám már nyitva volt az ajtóm. Gyorsan elkészültem hogy minél hamarabb eltűnjek innen. Ez a hely nem az otthonom volt hanem a börtönöm. A fél órával korábbi busszal mentem. Egyenesen az erdő felé tartottam. Daniel ott várt. Odamentem hozzá. Megcsókolt. Amikor elhúzta a fejét észrevette az ütés nyomát.
- Mi ez?
- Semmi.
- Megvertek ugye?
- Nem. 
- És ez mi? - húzta fel a karomon a pólót.
- Semmiség.
- Brittany el kell mondanod. Kérlek.
- Jó tenyleg megvertek.
- Tudtam.
- Ki volt az?
- Az anyám.
- Mi? Téged megvert az anyád?
- Valamiért nagyon kiakadt rám. Hazahívott a parkból. Elis is jött velem. Amikor megérkeztem közölte velem hogy én egy senki vagyok a családban és hogy mit képzelek magamról.
- Ma nem mehetsz haza érted?
- Tényleg és hol aludjak a híd alatt?
- Nem. Majd alszol nálam.
- És anyám? Mit mondjak neki?
- Semmit. Majd elgondolkozik azon hogy mit csinált. A házamat úgysem találja meg senki.
- Rendben de csak egy éjszaka. 
- Tudod mit. Hagyjuk ki a mai sulit. Most azonnal megyünk hozzánk. Kövess.
Daniel farkassá változott. Bementünk az erdőbe. A kezemet végig Daniel hátán tartottam. Belemélyesztettem a kezemet a szőrébe. Az erdő vége felé mentünk. Daniel megállt és körbeszaglászott. Amikor nem érzett semmi veszélyt tovább mentünk. Egy faház állt ott. Daniel visszaváltozott. Bementünk. Gyönyörű volt. Három szobából és egy folyosóból állt. 
- Na szóval jobbra van a fürdőszoba, balra a konyha itt előttünk pedig a hálószoba.
- Tetszik. Nagyon tetszik.
- Nem valami nagy de ketten elférünk benne.
- Szerintem nagyon otthonos. Nem vagy fáradt?
-  Egy picit.
- Akkor pihenhetnénk. Én bent várlak. - mondtam.

Láttam hogy Danielnek nem kell túl sokat gondolkodni hogy utánam jöjjön-e vagy nem. Bementem. Az ágy jobb oldalt volt. A háta mögött volt egy asztali lámpa. Nagyon tetszett. Én rövidnadrágban voltam és egy fehér rövid ujjú felsőben. Bebújtam az ágyba. Daniel fél pucéran jött be. Egy piros térdnadrág volt most rajta. Átöltözött állapítottam meg. Ő is bemászott az ágyba. Szorosan mellé bújtam. A lábamat átraktam az ő lábán. annyira élveztem hogy kettesben vagyunk.
- Most nem zavarhat senki. - mondta és megpuszilta a nyakamat.
- Még a falkád sem?
- Ők sem. 
Daniel még közelebb húzott magához és megcsókolt. A keze szorosan a derekamon volt. Az ujjai óvatosan vándoroltak fel a hátamon. Még mindig csókolt. Daniel a hátára dőlt. Folyamatosan dőltem vele én is. A csókunknak még mindig nem volt vége. Ha egyszer-egyszer meg is álltunk utána minden kezdődött előröl. Annyira jó volt. Bal kezemmel a hajába túrtam majd átöleltem a nyakát. A bal lábam az ő két lába között volt. A keze még mindig szorosan engem ölelt. Annyira élveztem. Pár perc múlva az ajkunk eltávolodott egymásétól. Daniel keze ellazult. A fejemet a mellkasára tettem és betakaróztam. Elaludtunk. A bal kezem a derekán volt. Olyan volt ez az egész mint egy álom. Bárcsak sosem kellene felkelnem.