A sötét erdő farkasai/12

 A mai nap

Végre szombat van. Aludhatok akár délig is. Nem zavar senki és semmi. Felhúztam a takarómat a nyakamig és békésen vettem egy nagy levegőt. Dübörgést hallottam. Valahogy éreztem hogy pár másodpercen belül be fognak hozzám rontani. Így is volt. Anya jött be idegesen a kezében egy piros felsővel. Felismertem. Daniel felsője volt az. Tudtam hogy már tudja az egész hírt a reggelemről. Semmi kedvem sem volt egy kora reggeli veszekedéshez. Felültem az ágyamon. Egyenesen anyára néztem és értetlenül megmozdítottam a fejemet.
- Kié ez a póló? -kérdezte idegesen.
- Neked is szia anya.
- Ne jó pofizz velem. Szóval kié ez a felső?
- Az osztálytársamé.
- És miért van nálunk?
- Mert az enyém tiszta sár lett amikor összeestem és mindenkinek otthon volt a tesicucca lányok közül, és egyedül csak ő adott nekem egy tiszta felsőt.
- Összeestél?
Anya még nem tudta. Elárultam saját magam. Istenem de hülye vagyok.
- Nem össze hanem el. Szaladtam be az udvarról mert majdnem lekéstem az órát és elbotlottam egy kőben és egyenesen egy pocsolyában értem földet.
- Az előbb azt mondtad hogy összeestél nem pedig azt hogy elestél.
- Jaj istenem anya. Rosszul mondtam. Ennyi. Tényleg. Nézz rám! Jól vagyok.
- Jó hiszek neked. Akkor kimosom ezt a felsőt és majd vidd vissza.
- Rendben.
- Akkor aludj még nyugodtan.
Aludjak? Rám rontott. Ordibált velem. Kiverte az álmot a szememből és most meg azt mondja hogy aludjak nyugodtan? Egész héten hozzám se szól anya. Nem érdeklik a jegyeim. Nem érdekli hogy milyen ruhába megyek iskolába és ha együtt ebédelünk egy hónapban kétszer akkor is csak arról beszél hogy milyen nehéz a munkája. Mindig ideadja a zsebpénzemet vagy ha netalántán kellene valami akkor ad rá pénzt de amúgy semmi. Ezért is örülök hogy végre van egy falkám, mármint van egy falka amibe én is beletartozok és ahol tényleg szeretnek és foglalkoznak velem. Anyának még az sem tűnt fel hogy nincs meg a szabadidő felsőm amit tegnap eldobtam. A gondolataimat a telefonom rezgése szakította félbe.
- Haló? Brittany vagyok.
- Szia Brit itt Daniel.
- Daniel? Szia. Várj egy percet.
Odarohantam az ajtómhoz és ráfordítottam a kulcsot.
- Na itt vagy?
- Igen.
- Jól vagy most már?
- Fogjuk rá. A napom megint ordítozással kezdődött.
- Uhh... nincs kedved eljönni az erdőhöz?
- Dehogynem. Te hol vagy?
- Félúton a házatoktól. Megtaláltam a felsődet. Épp itt állok mellette.
- Tudod mit akkor várj meg ott. Azonnal indulok jó?
- Oké. Várlak.
- Sietek ígérem. Puszi. - és letettem a telefont.

Felvettem egy fekete nadrágot, egy fehér toppot és rávettem egy szürke hosszú ujjú felsőt a reggeli hideg miatt. Leakasztottam a szekrényemről egy párducmintás kendőt és a nyakamba akasztottam. Nem vittem magammal semmi táskát.
- Hova mész? - kiáltotta anya a konyhából.
- Csak sétálni.
- Kivel?
- Egyedül.
- Van nálad telefon?
- Igen.
Felvettem a cipőm és becsaptam az ajtót magam után. Végigsétáltam az utcánkon egyenesen ki a főútig. Az út végénél jobbra kanyarodtam és Daniel felé tartottam. 10-15 perc múlva oda is értem. Daniel felém jött átkarolt majd megcsókolt. Hosszú csók volt. Olyan régóta vártam már erre. Érezni azt hogy valaki szeret. Azt hogy igazán szeret.
- Vigyem a felsődet? - mutatott az árokban lévő sárga rongynak tűnő felsőre.
- Nem kell. Nem viszem el. Úgyis mindig csak a tegnapi nap jutna róla eszembe.
- Rendben.
Daniel megfogta a kezemet és elindultunk az erdő felé.
- Nagyon szexi vagy tudod?
- Köszi.
- Mi volt reggel? - kérdezte aggódva.
- Csak a szokásos. Anya berontott a szobámba és ordibálni kezdett velem hogy kié ez a felső meg ilyenek. Persze én mindig kimagyarázom magam de ez már túl unalmas. Bármikor beszélgetünk anya folyton csak ordibál. Annyira unalmas.
- Mióta megy ez így?
- Negyedikes korom óta.
- Jesszusom.
- Kérhetek valamit?
- Persze. Bármit.
- Azt a felsőt amit tegnap adtál nekem kölcsön.
- A pirosat?
- Igen. Azt megtarthatom?
- Nyugodtan. De minek az neked?
- Azért kell hogy legyen valami velem akkor is ha te nem vagy ott.
Daniel a derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. Befordultunk az ösvényre. Pár perc séta után a füves téren voltunk.
- Nem baj ha magadra hagylak egy percre?
- Nem. Menj nyugodtan.
- Jelzést kell adnom hogy megjöttem, hogy tudjanak arról hogy itt vagyok ha estle...
- Ha esetleg?
- Ha esetleg valami támadás lenne mint tegnap.
- Ettől a mondattól féltél annyira?
- Nem a mondattól félek hanem attól hogy egyszer meg fogod utálni ezt a helyet.
- Ez a hely a világon a kedvencem. Semmi pénzért nem mennék el innen.
- Akkor jó. Várj meg itt nemsokára jövök.
Daniel farkas lett. Odajött hozzám. Megsimogattam a fejét. Olyan puha volt a szőre. Még életemben nem nyúltam farkashoz. Daniel elhúzta a fejét és beszaladt az erdőbe. Nagy nehezen ki tudtam venni az alakját. Vonyított. Láttam hogy egy sötét alak közelít felé. Felvettem egy botot a földről és közelebb mentem. A sötét alak egy farkas volt. Ledöntötte Danielt a lábáról. Beszaladtam. A két farkas egymáson volt. Amikor észrevettek visszaváltoztak emberré. Daniel és Louis volt az.
- Nyugi Brit csak játszunk. - Daniel.
- Igen...tudom én csak kíváncsi voltam hogy hogyan.
- Ezért tartod a botot ütésre készen a kezedben? - Louis.
Rápillantottam a kezemre. Eldobtam a botot majd megtöröltem a kezemet a nadrágomba.
- Jól van na. Még hozzá kell szoknom az efféle játékokhoz.
- Na menjünk ki. - Daniel.

Kiszaladtam az erdőből és leültem a fűbe. Louis jött ki utánam az erdőből. Daniel sehol sem volt. Amikor Louis előttem járt. Daniel kifutott az erdőből, futás közben átváltozott farkassá és leteperte Louist. Louis is átváltozott. Csendben figyeltem ahogy játszanak. Erőszakos volt de mégis gyengéd. Teljesen más volt mint amikor verekedtek. Megcsörrent a telefonom. Daniel visszaváltozott és odafutott hozzám. Kivettem a telefont a zsebemből.
- Anya az.
- Hangosítsd ki kérlek.
- Rendben.
Louis is odajött mellénk. Felvettem a telefont és kihangosítottam.
- Szia anya.
- Hol vagy?
- A sulinál.
- Addig elsétáltál?
- Igen. Eszembe jutott hogy itt maradt egy könyvem.
- Biztos hogy nem azzal a nemlétező barátoddal vagy?
- Anya hallasz bármi fiú hangot?
- Nem.
- És ismételten. Nincs barátom.
Kinyomtam. Daniel értetlenkedve rám nézett.
- Nyugi Daniel. Szeretlek. Csak nekik hazudom mert amikor megtudtam hogy anya tudomást szerzett arról hogy van barátom ordibált velem.
- Nem túl jó köztetek a kapcsolat. - Louis.
- Hát nem. De legalább itt vagytok ti.
- Igen. Ennyi szerencséd van hugi. -Louis
- Hugi?
- Igen aki a falka tagja az vagy hugi vagy öcsi.
- Értem. És a családon belül nem ciki ha egymással járunk?
Louisnak leesett és röhögni kezdett. Olyan jóízűen röhögött hogy mi is elkezdtünk nevetni.
- Azt hiszem... - röhögés következett. - Nálatok tehetünk kivételt.
Louis még mindig nevetett, csak most már annyira hogy a földön feküdt és a hasát fogta. Igazából nem értettem hogy ezen mi olyan vicces, sőt semmi vicceset sem találtam rajta de mégis röhögtem. Talán csak Louison nem tudom, de azt tudtam hogy fáj a hasam a röhögéstől. Annyira jól éreztem magam. Egész nap velük voltam. Végre volt egy boldog napom. Este Daniel hazakísért a kanyarig. Adott egy gyors csókot majd befutott a bozótba. Szép lassan felsétáltam a házunkig. Bementem. Anya várt az ajtóban.
- Hol voltál eddig? És hol a könyv?
- Szétnéztem egy pár boltba és rájöttem hogy hétvégén be van zárva az iskola.
- Miért nem busszal mentél?
- Mert sétálni volt kedvem. Nagyon fáradt vagyok úgyhogy megfürdök és lefekszem.
- Rendben.
Ezt nem hiszem el. Hazajövök és máris rossz a kedvem. Fürdés közben felidéztem a mai napot. Annyira jó volt. Kiszálltam a zuhanykabinból, magamra csavartam a törölközőm és bementem a szobámba. Ott hevert az ágyamon a piros felső. Megtörölköztem. Felvettem alulra mindent majd felülre a piros felsőt vettem fel. Belenéztem a tükörbe. A kék pizsama alsóhoz nem ment annyira a piros felső de nem érdekelt. A Danielé volt és kész. Csak ez érdekelt.