A sötét erdő farkasai/4

A csoda

Ma vasárnap volt ezért anyáék itthon voltak. Nem meséltem nekik az erdőről. Danielről sem tudnak semmit. Anyának van egy szabálya ami csak vasárnap érvényes mégpedig az hogy együtt reggelizik a család. Szerettem ezt a szabályt mert ilyenkor legalább nem én csináltam a kaját. Anya összedobott valami rántotta szerűséget. Gyorsan megettem majd felmentem a szobámba. Elővettem a tegnapi vázlatomat a farkasról és nézegettem. Azon járt az eszem hogy vajon ma megint látom-e. Próbáltam elraktározni a testének kecses vonalát és a szőrének ezüst csillogását. Igazából minden vonala megragadt a fejemben de talán a szeme volt az ami igazán lázba hozott. Olyan volt az a szem mintha már láttam volna valahol bár tudtam hogy ez nem igaz. Újra és újra lejátszódott a fejemben az amikor a farkast megláttam, amikor közelebb jött hozzám és amikor elfordította a fejét. Valahogy tudtam hogy ezek lesznek a kedvenc képsoraim. Az agyam átterelődött a lábamra ami csupa lila és kék színű volt és még mindig rettenetesen fájt. Nem mutattam meg anyának mert tudtam hogy ezután nem mehetnék sehova és biztos hogy kiszedné belőlem az erdőt és a farkast. Gyorsan bepakoltam a rajzot és az üres lapokat a radírral és ceruzával teli táskámba majd lementem. Valahogy éreztem hogy anya meg fog állítani pár szóra. Így is lett:
- Brittany!? Hova mész?
- Én csak bebuszozok a suliba mert...ööö... otthagytam egy könyvet és ma ott lesznek a takarítók a suliba és beengednek.
- Rendben akkor menj csak meddig leszel?
- Azt még nem tudom lehet benézek egy pár boltba.
- Jó csak tudod...
- Vigyázz magadra! Igen anya tudom. 
Anya egy gyors puszit nyomott az arcomra. Nem volt túl sok kedvem a szüleim előtt lenni mert fájt a lábam és emiatt bicegnem kellett , de mivel anyáék az egészről nem tudnak semmit előttük muszáj voltam normálisan menni és ez nagyon fájt. Elbicegtem a buszmegállóba ahol már ott is volt a busz. Gyorsan felszálltam és leültem egy öreg bácsi mellé. Ismét elővettem a rajzokat hogy áttanulmányozzam a farkast. A gondolataim megint az erdőre terelődtek majd az erdőről a farkas szemére. A kóválygó gondolataimat a bácsi kérdése szakította félbe:
- Ezek a te rajzaid?
Igazából egyetlen egy rajz volt nálam ezért nem is értettem hogy miért mondja többesszámban. 
- Igen az enyém.
- Szépen rajzolsz.
- Köszönöm. - mondtam kedvesen.
- Ennyire szereted a farkasokat?
- Igen. Imádom őket.
- Egy gyerektől sem hallottam még ezt.
Erre nem tudom mit kellett volna mondanom ezért csendben maradtam és gyengéden mosolyogtam. Kinéztem az ablakon és láttam hogy mindjárt itt a megállóm. Gyorsan visszaraktam a rajzot majd elköszöntem és felálltam. Két nő társaságában leszálltam. Megvártam amíg elmegy a busz majd az erdőhöz siettem. Hirtelen eszembe jutott amikor Daniel elküldött az erdőtől. Lehet hogy a farkasoktól védett. Gyorsan berohantam az erdőbe ugyanoda ahol tegnap is voltam. Leültem egy fa tövébe és gyorsan rajzolni kezdtem a helyet. Fél óra múlva zajt hallottam. Felnéztem oda ahol tegnap a farkas állt. Nem láttam semmit. Pár perc múlva ismét hallottam valamit. Elnéztem jobbra és kémleltem az erdőt. Nem láttam semmit. Amikor visszanéztem egy farkast állt előttem ugyanott mint tegnap és ugyanaz a farkas mint tegnap. Elővettem a rajzomat hogy beazonosítsam. Ő volt az. A farkasom. A hátam mögül elővettem egy lapot és egy ceruzát. A farkas csak bámult rám majd a fülét hegyezve lefeküdt a földre. A tekintete még mindig rajtam volt. Ennek nagyon örültem mert így egy újabb rajzot tudtam csinálni. Siettem hogy a farkas megint el ne menjen. 

Körülbelül 10 percig nyugodtan feküdt ezalatt az idő alatt gyönyörűen lerajzoltam. Egyszer csak felemelte a fejét hegyezte a fülét majd hirtelen felállt. Háttal állt nekem és a hátsó lábait kissé behajlította. Mintha támadásra készülne. Én csak ültem és feszülten figyeltem. Amikor kinéztem a farkas mögül másik három farkast vettem észre akik az enyémmel szemben álltak. Láttam hogy vicsorítanak egymásra. Középen egy nagy fekete farkas állt mellette pedig két barnásabb színű farkas. A nagy fekete elindult jobbra és a szemét rám szegezte. Láttam ahogy vicsorított. Hegyes fehér fogait rám meresztette. A fekete farkas hirtelen támadásba lendült. A célpont én voltam. A farkasom nekirontott majd elkapva a nyakát lerántotta a földre. A fekete volt alul. A másik két farkas elkezdett visszahátrálni az erdőbe. Szívszorító érzés volt látni ahogy a farkasok egymással küzdenek. Értem küzdöttek. Sajnos így még jobban fájt. A fekete farkas behúzta a farkát leeresztette a fejét és megadóan nyüszített. A farkasom leszállt róla. A fekete azonnal felállt és eliszkolt az erdőbe. A farkas még vicsorítva nézett a másik után az erdőbe majd megfordult és engem kémlelt. Óvatosan felálltam. A farkas még mindig ugyanott volt. Lassan kimentem az erdőből. A farkas is elment. Ismét elbicegtem a buszmegállóba. A buszra 17 percet kellett várni. A buszon megint ott volt az idős úr. Nem néztem rá mert féltem hogy ki akar belőlem szedni valamit a farkasokról. A bácsi köszönt. Én visszaköszöntem majd elindultam hátra. Amikor hazaértem felmentem a szobámba a rajzokat az ágyamra terítettem és vizsgálgattam őket. Eddig volt egy kép az erdőről és kettő a farkasról. Rosszul éreztem magam attól a gondolattól hogy holnap már iskola és nem tölthetem a délelőttömet az erdőbe a farkasommal hanem helyette egy unalmas iskolapadba kellesz majd lennem. Hirtelen megborzongtam a gondolattól majd ismét a képeket kezdtem el nézegetni. Megfigyeltem a farkas szemét de nem ugrott be semmi. Csak ültem az ágyon és gondolkodtam. Nem vártam a holnapot de tudtam hogy el fog jönni.